2017. november 24. | 20:56
Mivel a hamarosan megjelenő Far Cry 5 a korábbi részekkel ellentétben valóságos vidéket játszódik, így a fejlesztők nem kis fába vágták a fejszéjüket. Mivel a környezet sok játékos számára ismerős lehet, így az eddigitől jobb történet, hangulatosabb játékmenet, és sok egyéb mellett a kellően meggyőző grafikával is meg kellett birkózniuk. És ezt azt jelentette, hogy a grafikusoknak aprólékosan kellett megrajzolniuk minden részletet, a vadon élő állatoktól az útszéli boltok feliratain át egészen a fák kérgéig. Egyszerűen mindenre figyelniük kellett, hogy Hope megye eléggé meggyőző lehessen.



Már ez előkészületeinket is teljesen máshogy kellett kezdenünk, mint ahogy azt korábban tettük." - mondta Isaac Papismado, a far Cry 5 grafikai asszisztense. "Az eddigi játékainknál leginkább az internetet, könyveket és más egyéb másodlagos forrásokat használtunk. De most a csapattal útra keltünk és annyi képi anyagot rögzítettünk, amennyit csak tudtunk."
Ezt azt jelenti, hogy fejlesztők számos út alkalmával bejárták Montana vadvidékét és kis falvait is, hogy megismerjék az ottani ökoszisztémát, a tájra jellemző vadon élő állatokat és a lakosságot. Majd sok ezer felvétellel a zsebükben álltak neki a fejlesztésnek, ahol a fotometria is fontos szerepet kapott. Ezzel az eljárással olyan objektumokat, mint a fák, a növényzet, az épületek és az emberek több szögből lettek lefényképezve, hogy aztán azokból élethű 3D objektumokat hozzanak létre. Ez a technika nem csak az elképesztő részletességet eredményezte, hanem egy pár meglepetést is, melyek helyet kaptak a történetben.



"Amikor Richard, a biomért felelős vezető fejlesztő miután viszatért egy nyírfa szkennelése után és észrevettük, hogy abban egy szív formában monogrammok vannak vésve, őrületesen megörültünk." - mondta a társ-producer, Philippe Fournier. "Ezt és ilyeneket beépíthetünk magába a történetbe. Ez a fajta részletességi szint számunkra is tejlesen új."

A készült felvételek nem csak a Far Cry 5 környezetének megjelenítésében játszottak szerepet, hanem magában a játéktér szerkezetében is. Csak úgy, mint az igazi Montana területén, a Far Cry 5 vidékei is tele vannak útjelző táblákkal és plakátokkal, melyek nem csak dekorációs jelleggel kerültek oda, hanem figyelmeztetnek bizonyos dolgokra, vagy éppen jeleznek bizonyos helyeket, útirányokat.



"Minden logó már önmagában is szinte egy karakter." - mondja Philippe Fournier. "Meglátva ezeket azt kérdezgeted magadtól, hogy vajon milyen sztori van mögötte? Kihez tartozik? Hol találom meg ezt a személyt? Bolt jelzés, akkor itt lennie kell egy boltnak valahol! Ezek és az ehhez hasonló jelek és gondolatok sarkallnak majd arra, hogy bejárd és felfedezd a világot."
A dolog másik oldala az, hogy a boltok, vállalatok a helyszín vagy városka alapján kapták a nevüket, esetleg az azokat működtető emberről. Bár a grafikai asszisztens, Marco Beauchemin szerint ez nem volt szokatlan a fejlesztés során.

A jelek és jelzések témaköre ki lett terjesztve a karakterekre és otthonaikra is. A csapat szerette volna a beltereket is úgy megalkotni, hogy azt érezzük ott tényleg él valaki. Hogy akár megtudjunk ki él ott és mivel foglalkozik.

Ezek az apróságok teszik gazdag hátterűvé a Hope megyében való őrületes kalandozást és a Project at Eden's Gate elleni harcot a 2018 február 27-én megjelenő Far Cry 5-ben.


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
 
http://www.playon.hu