2014. október 30. | 17:41
A cikk folytatásában megnézhető videón első ízben kerül bemutatásra a Far Cry 4 többjátékos módja, amit a játékon belül csak "Battles of Kyrat" néven találunk majd. Ahogy korábban kiderült, a többjátékos mód aszimmetrikus lesz, azaz a játékosok két merőben különböző típusú kaszt közül választhatnak. Az egyik öt fős csapat a mitikus Rakshasa, akik képesek teleportálni, állatokat megidézni, és egyéb trükköket végrehajtani, míg velük szemben a szintén 5 fős Golden Path gépfegyverekkel felszerelkezett katonái állnak. Jó tudni, hogy a multi részei lesznek az állatok és az előző részből sokat hiányolt járművek is.

A következő játékmódok állnak majd rendelkezésünkre: Outpost, azaz helyőrség gyakorlatilag egy Domination/Conquest mód lesz, ahol el kell foglalni a pályán elhelyezett pontokat és megtartani. A Propaganda mód során Pagan Min propaganda gépezetét kell megtalálni és megsemmisíteni, ez alapján ez megfeleltethető egy Search&Destroy módnak. Végül, de nem utolsósorban a Demon Mask mód során egy legendás démonmaszkot kell megszereznie a játékosoknak, ezzel pedig megkapjuk a Far Cry 4 Capture the Flag variációját is. A megjelenéssel egy időben 10 pályát is kapunk hozzá. Nektek hogy tetszik?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
 
https://farcry.cenega.hu