2014. július 17. | 09:36
Az E3 során már értesültünk róla, hogy a Far Cry 4-ben különböző biomok, azaz életközösségek lesznek, nem úgy mint az előző részben, ahol gyakorlatilag tengerpart és dzsungel között ugráltunk. Ezúttal Mark Thompson részletezte, hogy mire is számítsunk: a játék dombos, középhegységekkel tarkított vidéken kezdődik, ahol még sűrű erdők is találhatók. Idővel pedig egyre magasabbra és magasabbra kerül a játékos, és ezzel párhuzamosan fokozatosan változik körülötte a táj.
A fejlesztők célja az volt, hogy ha készítenénk egy képet a játékról annak első, ötödik, tizedik, majd harmincötödik órájában, akkor minden alkalommal egy teljesen új környezet, és építészeti stílus várja a játékost. Ami a világ méretét illeti, az eddigi híreknek megfelelően, még mindig a Far Cry 3 világának méretére kell számítani, még több tartalommal megtöltve.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
 
http://www.playon.hu